Használható-e az Ifialpha számomra vagy gyülekezetem számára?
* Készek vagyunk-e arra, hogy elkötelezzük magunkat a fiatalok felé való szolgálatra a kurzus egész ideje alatt, és utána? * Belegondoltunk abba, hogy az Ifjúsági Alpha elindítása mit von maga után az élet különböző területein (idő, család, társadalmi élet, gyülekezet)? * Hogyan tudunk segíteni majd a kurzus folyamán megtért fiatalok beilleszkedésében? * Mit kezdjünk majd azokkal akik nem tértek meg, de komolyan érdeklődnek? * Van-e valami tervünk azokkal, akik nem mutatnak különösebb érdeklődést? * Milyen mértékben támogatják a szülők, a helyi vezetők és a gyülekezet az Ifialphát? * Kik azok, akik imádkoznak értünk és a résztvevő fiatalokért? * Mennyire kész a gyülekezet az Ifialpha kurzus eredményeképpen bekövetkező változásokhoz alkalmazkodni? * Van-e a gyülekezetben egy olyan munkatársi csoport, amely képes a kurzust megtartani? Amennyiben a fenti kérdések elbizonytalanítottak, akkor jobb ha vársz még a kurzus indításával, hiszen jobb később elindítani a kurzust, minthogy belefogsz, de nem működik. |




